2009. november 6., péntek

4x21 - Vélemény...

4x21 - Rate of Exchange (Lehetetlen küldetés) - 10/9

A rengeteg spoiler ellenére, élveztem ezt az epizódot. Voltak benne kisebb bakik, amikről időközben szót ejtek majd, de összességében remek epizód volt. Rögtön az elején, miután Michael-t mindkét fél megzsarolja a legkedvesebb szerettével, elkezdődik az agymunka, gondolkodás, hogyan lehetne mindkettejüket megmenteni. Különösen nehéz a választás, hiszen Lincoln kilyukasztott tüdővel jut egyre közelebb a halálhoz, míg Sara jobb bőrben van ugyan, de Krantz Self felesége esetében is bebizonyította, hogy nem csak a szája jár. Ha pedig Sara, akkor a születendő gyerek is veszélyben van, amit Michael nyilván nem tudhat. "Mindkettejüket megmentjük!" - hangzott Michael szájából, ami teljes mértékben jellemezte az áldozatvállalását és az ártatlan emberek életének megmentésével járó őrangyal szerepet. Mahone-al közösen kidolgoznak egy tervet, miszerint Christinát megölik a barkácsbombával, Lincolnt pedig mihamarabb elhozzák. Ami azért kicsit furcsa, hogy a körözés alatt álló Michael hipp-hopp beszerzi a szükséges alapanyagokat. A kikötőben Michael és Christina újabb találkozásánál érződött a párbeszédből, hogy hiába a vér szerinti kötődés, ennél távolabb nem is állhatnának egymástól.Michael ismét okosan csinálta, hiszen ha átadja Christinának a Scyllát, az szó nélkül lelövi, Linc-et pedig megeteti a cápákkal. Aztán sajnos rosszul sül el a terv (hiszen fő az izgalom) és csak Christina "katonája" robban fel, leleplezve ezzel Michael szándékát az anyja előtt. Később még jobban bebizonyosodik Christina aljassága, miután közli a vérben fekvő, fájdalmakkal küszködő Lincoln-al, hogy nem is a vér szerinti fia. Jó húzás, hogy a lehető legfeszültebb pillanatokban érkezik a poén, feloldva ezzel kicsit a feszült légkört: "Az igazi anyád olyan buta volt, mit egy egynapos fánk" vagy "Christina: -750 millió dolláromba kerültél... Lincoln: -Remek! Legalább nem ment kárba ez a nap."...
A rész talán legszebb mondata szintén Linc-től ered: "Hagy menjek el úgy innen, hogy tettem érted valamit!" Nagyon tetszett, ahogy viszonozni próbálta "testvére" áldozatvállalását és tudatta vele azt is, hogy Sara terhes.
A spoilerek miatt nem lepődtem meg különösebben C-Note felbukkanásán, de érdekes, bár kicsit fölösleges húzás a visszahozása. Megkereste Paul, hogy kerítse elő a testvéreket. Ez kicsit irreális, hiszen ha Paul-nak vannak ENSZ-es összekötői, nem okozhat nagyobb nehézséget megtalálni Michael-t, főleg, miután Kellerman bebizonyította már jó párszor, hogy jó útra tért, így előbb-utóbb, C-Note nélkül is elnyerte volna Michael bizalmát és jó kezekbe juttatta volna a Scyllát. Ennek ellenére örülök Golyó felbukkanásának, jó volt újra látni őt. Sucre reagálása is tetszett, amikor ott akarta hagyni C-Note-ot az asztalnál, nehogy bajba sodorja Michael-éket, vagy saját magát.
Self ismét elárulta volna Michael-éket, ha nem hallgattatják el, de szerencsére Mike megint észnél volt és időben kinyomta a telefont.
Krantz-on már akkor átláttam, amikor megígérte, hogy a Scylla ellenében hagyja Michael-éket nyugodtan élni. Valamennyire érthető is ez a tábornok szemszögéből, hiszen Michael-ék ellopták tőle a Scyllát, megalázták és tönkretették a hírnevét, tehát első a bosszú. De Krantz pechére Michael is átlátott rajta és felöltve a pókember jelmezt, Sara megmentésére indult. Ebben a falmászós jelenetben 5-szöri megnézés után sem jöttem rá, hogy tudott Michael egy szál kötéllel felmászni az erkélyeken? Mindenesetre gratulálok hozzá neki...
A jó öreg Teddy Bagwell is megmutatta valódi-rég nem látott arcát. A pedofil, erőszakos gyilkost. Kishíján megerőszakolja a félelemtől reszkető Sarát, aki azonban megtalálja a legjobb fegyvert és okosan, pszichikailag próbál hatni Theodore-ra, ezzel is az időt húzva. Szerencsére megérkezik a herceg és miután felmászott a kastélyba, legyőzi a gonosz sárkányt, majd kiszabadítja a hercegnőt. A gonosz sárkányt pedig Sara menti meg, Michael elborult elméjének haragjától. Bár maximálisan megérdemelte volna.... szerintem.
Hát Alex-ben sem csalódtam, számítottam rá, hogy csak eteti Christinát és valójában nem lett áruló. A bomba elrejtése a Scyllába zseniális, csakugyan PB-hez illő mutatvány. A korábbi beszélgetések Michael és Alex között éreztették, hogy furcsa, de barátok lettek. Michael köszönetmondása külön tetszett, érződött, hogy megérti Alex-et.
Nagyjából ennyi a 21. részről, remekül összehozott kis rész volt!

Nincsenek megjegyzések: